Ékszerekről általánosságban
Szeretnénk egy iránytűt nyújtani és kisegíteni azokat a bizonytalan hölgyeket és urakat, akik nem tudják, mi alapján válasszanak megfelelő ékszert maguknak.
Egyes statisztikák alapján az urak és a hölgyek szemét is hamarabb ragadja meg egy-egy ékszer, mint egy ruhadarab. Érdemes tehát jól választani, és minél inkább kihangsúlyozni velük előnyös jellemzőinket illetve elvonni a figyelmet az esetleges hiányosságainkról.
Kezdjük egy gyakran felbukkanó "problémával" és vágjunk is rögtön a dolgok közepébe.
Bizsu, vagy komoly? Visszafogottan, vagy mint a karácsonyfa? Azt kell mondjam, hogy személyiség függő a dolog. A megjelenés itt még másodlagos. Ha valaki például alapjáraton visszafogott ember, de teleaggatja magát tetőtől talpig ékszerekkel, legyenek azok akármilyen szépek és ízlésesek önmagukban, komolytalan lesz az összehatás. Ahogy az ember kilép tinédzser éveiből, érdemes a kevesebb néha több aranyszabályát szem előtt tartani.
Egy összetett, komoly, de egy minimalista ékszert se – legyen az modern, vagy régi, nem szabad jelentéktelenebbekkel variálni. Viszont bizsu ékszerekből is találunk egy kis jóízléssel olyat, amit akár bankettre is nyugodtan felvehetünk.
Manapság az ékszerpiac olyan sokszínű és változatos, hogy bárki találhat magának való drágaságokat. Persze, aki megengedheti magának, annak ajánlom, hogy készíttessen bátran magának ékszert.
De milyet is válasszunk? Aranyat? Ezüstöt? Esetleg acélt? Üveget? Műanyagot (igen, készül bőven ebből az anyagból is hordható, gondoljunk csak a nagy divatcégekre)? A lényeg, hogy öltöztessen, menjen a stílusunkhoz és a ruhához, ami mellé felvesszük. Alapszabály, hogy kettőnél több színben ne nagyon variáljunk, különben jön a már említett karácsonyfahatás. Persze akad szép számmal önmagában is sokszínű ékszer. Ezeket inkább nyáron hordjuk, illetve tavasszal – mert érdemes figyelni arra is, milyen évszak van, hiszen a ruhatárunkat is e szerint válogatjuk.
S hogy mit nevezhetünk valójában ékszernek? Szinte bármit! Fő a kreativitás. Persze azért maradjunk az ízlés határain belül. Hordhatunk ékszerként órát, gyűrűt, drágakövet vagy egyebet, a lényeg az, hogy örömmel viseljük, legyen kényelmes a viselése és érezzük sajátunknak. |