Magyarországon a megkérdezettek kiemelkedően magas aránya, 39% támaszkodik a gyártó vagy szolgáltató cégek honlapjain elérhető információkra az európai átlag 22%. | tovább
olvas
A költési hajlandóságot erősítheti az is, hogy az exportvezérelt iparágakban már megindult a fellendülés, ezt pedig az ezekben a szektorokban dolgozók pénztárcája is megérezheti az év végi jutalmak. | tovább
olvas
Az NPD piacelemző cég szerint Amerikában a karácsony előtti piac egyik slágertermékévé nőtte ki magát a bluray-lejátszó: a technológia
megjelenése után négy évvel elég alacsonyra süllyedtek az árak, és
elég extra szolgáltatás került a lejátszókba ahhoz, hogy elkezdjék
tömegesen vásárolni őket. | tovább
olvas
ASzeptemberben 0,6 százalékkal csökkent a világkereskedelmi forgalom augusztushoz képest, növekedést csak Kelet-Európa és Latin-Amerika tudott felmutatni. | tovább
olvas
Az Egyesült Államokban szeptember folyamán a kiskereskedelmi értékesítés az előzetesen várt 0,5 százalék helyett, 0,6 százalékkal 367,7 milliárd dollárra emelkedett, amely éves szinten 7,3 százalékos bővülés. | tovább
olvas
A KSH közzétette az idei augusztusi kiskereskedelmi adatokat, ezek szerint - júliust követően már a második hónapban - elérte az előző évi szintet a vásárlások mennyisége - áll az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményében. | tovább
olvas
Az országos kiskereskedelmi üzlet hálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2010 júliusában 673 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, az év első hét hónapjában összességében 4.071 milliárd forintnyit. | tovább
olvas